Nem maradhat el a lapostető vízszigetelése!

lapostető vízszigetelés

A víz egyértelműen nagy áldás, ugyanis a földi élet elképzelhetetlen lenne hiányában. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor a jóból is megárt a sok, tehát mindenképpen gondoskodnunk kell arról, hogy a nedvességet megfelelő módon tudjuk elvezetni, bizonyos helyekről kinn tartani. A lapostető vízszigetelés pontosan ezért egy elengedhetetlen munkafázis, amit csakis speciális megoldással tudunk kivitelezni. Az évtizedek során az építőiparban sok újféle termék és metódus látott napvilágot, amik alkalmazásával a vágyott célt könnyedén biztosíthatjuk. A lapostető vízszigetelés tehát konkrét rétegrenddel együtt kivitelezve alkalmas a csapadék megfelelő elvezetésére.

A szimpla vasbeton szerkezet erre nem felel meg, ugyanis a porózus szerkezet könnyedén átázik, aminek eredményeképpen a falakon is megjelenik a pára, majd ez a festékek, vakolás leválását idézheti elő. A lapostető vízszigetelés kulcsfontosságú elemei a kelősítés és a bitumenes szigetelőlemez, ami még ki van egészítve hőszigetelő rendszerekkel. Fontos, hogy a kivitelezés során komolyan figyelni kell a komponensek lefektetésére, hiszen elég csak kis hézag az elemek között és a nedvesség máris megtalálja az útját. A lapostető vízszigetelés a professzionális anyagokkal elvégezve nagyon sokáig gond nélkül látja el a funkcióját. A hun.sika.com weboldalon részletesen megismerkedhetünk a pontos eljárással, valamint a konkrét építőanyagokkal, amik együttes erővel azért dolgoznak, hogy számunkra minden feltétel biztosított legyen a gondtalan élethez. Tárjuk fel tehát a lapostető vízszigetelés lényegi részleteit egyszerűen.

Vélemény, hozzászólás?